Via Dividendae Caritatis - A szeretet megosztásának útja

.

 
Márton, az ígéretes „karrier” előtt álló fiatal római katona, Amiens városkapuja előtt találkozik egy koldussal. Életének meghatározó pillanata ez.
Vastag, meleg, piros téli köpenyébe burkolózva, katonai pozíciójának magasában, megpillantja és észreveszi a nyomorult, didergő embert. Megszánja és segít rajta, köpenyét félbevágva beburkolja.
Megosztott köpenye egyértelmű jele új pályájának, a rászorulókkal való törődés útjának, a cselekvő szeretetnek.    
A köpenyt nem a kard vágta ketté, hanem a kereszt, a szeretet hatalma, mely Mártont cselekvésre késztette.
Felismeri: Jézussal osztotta meg a köpenyét; megérti: „Amit egynek tesztek a legkisebbek közül, Nekem teszitek”.
A tett örökérvényű szimbólummá vált, 1700 éve hirdeti az evangélium szellemében, tettekben megnyilvánuló szeretetet, utat mutat, példát ad, követésre szólít.  
 
Szent Mártonról Európában több száz települést neveztek el, tiszteletére több ezer templomot szenteltek fel. Országok, egyházmegyék, plébániák, karitatív szervezetek patrónusa, kórházak, óvodák, iskolák, kórusok, különféle civil szervezetek vették fel nevét.
Márton 316-ban a mai Szombathely területén található egykori Savariában született, bejárta egész Európát, a franciaországi Tours városának püspökévé választották, s ott is lett eltemetve 397. november 11-én.
Születésének és halálának helyszínét a Szent Márton Európai Kulturális Útvonal, a Via Sancti Martini köti össze. 
 
 
Ehhez kapcsolódva kezdődött meg 2010-ben a SZENT MÁRTON ÚT BARANYÁBAN – VIA DIVIDENDAE CARITATIS kiépítése, amely a megyében található, Szent Mártonnak szentelt templomokat és a róla elnevezett településeket köti össze egy természeti szépségekben, építészeti, művészeti, néprajzi örökségben, kortársalkotókban- és alkotásokban gazdag, különféle nemzetiségek által tarkított közel 500 kilométeres, gyalogosan és kerékpárral is járható útvonallal. Jelzése:
 
 
Szeretettel hívunk és várunk mindenkit, aki „osztozni” szeretne egy imán, egy nevetésen, egy szép túrán, egy könnycseppen, egy történeten, egy éneken, egy jelfestésen, egy beszélgetésen, egy koccintáson, egy versen...
 
1

Hírlevél


ESEMÉNYNAPTÁR
« Előző év / hónap
Következő év / hónap »
Mai dátum

ESEMÉNYEK

KÖZELI ESEMÉNYEK

Kisujbanyamosolya.hu 2009 © Minden jog fenntartva!